A Tádzs Mahal az egyik leggyönyörűbb és legdrágább síremlék a világon és legendás a története. Az indiai uralkodó, Dzsahán sah építette, legkedvesebb feleségének emlékére. Elhelyezte felesége koporsóját a parcella közepén és az épületet szó szerint a koporsó köré építették. Már néhány éve folyt az építkezés, amikor felesége miatti gyászát, felváltotta a hatalmas vállalkozás iránti szenvedély. Egyszer, amikor bejárta az építkezési területet, belebotlott egy faládába és megparancsolta szolgáinak, hogy dobják ki! Csak hónapokkal később jött rá, hogy a felesége koporsója volt. Az emlékmű eredeti célja elveszett…

Nem tudom, hogy ez a legenda valóban összecseng-e a valósággal. De amikor olvastam, az jutott eszembe hogy milyen jól visszaadja ez a történet úgy általánosságban az emberi életünket. Nagy álmok, tervek, kapcsolat, házasság, gyerekek – minden csupa, öröm és szeretet. Indul az „építkezés”, jönnek a küzdelmek, jönnek a mindennapok… és a szeretet eközben elvész…

A „ládáról” lekerült a figyelem! Elveszett a lényeg és már csak a megvalósítás őrült szenvedélye vagy küzdelme az, ami az ember hajtó ereje maradt. Lett ház, autó, lett gyerek, van már kert és úszómedence, van internet és külön szoba a gyerekeknek. Van több diploma és több nyelven beszélés… de valami végleg szem elöl veszítődött. A „láda”… az egymás fontossága, a szeretet, a kedvesség, udvariasság, az egymás szelíd terelgetése, formálása, az egymás iránti érdeklődés, az egymás támogatása, megértése, meghallgatása, az egymás ösztönzése és a mély beszélgetések. A mély beszélgetések, amelynek során nem csak arról van szó, hogy mit intéztem el, milyen feladatokat oldottam meg ma és melyek várnak rám holnap, vagy éppen a teljesítményről amely olyannyira meghatározza a ma emberének az értékét.

Pál apostol így ír erről: Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsesség birtokában vagyok és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs benne: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.

A mintegy kétezer évvel ezelőtt írt szavak ma is állják a helyüket. Ki -ki lefordíthatja arra ahogyan ma él, ahol most tart az életében.

Valószínűleg szinte mindannyian úgy kezdünk a saját „Tádzs Mahalunk” építéséhez, hogy telve vagyunk szerelemmel, szeretettel és a legjobbat akarjuk. Aztán valahol az építkezés közben elveszítjük a  „ládánkat”.

A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat – így folytatódik Pál apostol  Korinthusiakhoz írt levele.

Úgy sejtem – ha a fenti legenda valóban igaz -, a sahnak végül a nagy építkezési láz közepette lehetett egy tiszta pillanata… megkereste azt a bizonyos ládát és a méltó helyre állította.

Úgy gondolom ez bármelyikünk számára lehetséges és sonincs olyan, hogy túl késő …