Az első és egyik legalapvetőbb emberi szükséglet, amelyet a családnak kellene betöltenie, az a mély és szeretetteljes kötődések iránti igényünk. Másképpen megfogalmazva: hogy közel érezzük magunkat a szeretetteinkhez. Ha azt gondoljuk, hogy a családtagok között automatikusan létrejön a kötődés, nagyon távol járunk az igazságtól. Sokan mindennapos tapasztalatként élik át, hogy „egyedül vannak a tömegben vagy akár egy házasságban”, „nem tartoznak sehová”, „nem tudnak beilleszkedni”. Ez az érzés a másokhoz való közelség és kötődés élményének hiányára utal. Mit is jelent a kötődés és hogyan ismerhetjük fel, ha mi magunk is problémákkal küzdünk e téren?

A kötődés elsődleges terepe a család

A családnak olyan közösségnek kell lennie, amelynek tagjai betöltik egymás érzelmi szükségleteit.
A jól működő család afféle „töltőállomásként” működik, ahol a családtagok feltöltődnek szeretettel, és erőt merítenek ahhoz, hogy kilépjenek a világba. A szeretet és kapcsolódás iránti igény betöltését elősegíti az a családi légkör, amelyben a család tagjai

• figyelmesen és ítélkezéstől mentesen meghallgatják egymást,
• a napi feladatok és tevékenységek megbeszélésén túl fontosnak tartják megismerni és megérteni egymás érzelmi szükségleteit,
• egymáshoz fordulhatnak, ha vigasztalásra vagy segítségre van szükségük,
• bátorítják egymást gyengeségeik és sebezhetőségük vállalására.

A kötődés fontossága

A kötődési hiányosságokkal küzdő családok gyakran az élet követelményeire felkészületlenül eresztik szélnek tagjaikat.
Az ilyen családba felnőtt személyek gyakran gyökértelennek és elveszettnek érzik magukat.
A család az az olvasztótégely, amelyben a kötődés érzése kialakulhat. Ha a család korai éveinkben betöltötte érzelmi szükségleteinket, a biztonságos kötődés és a másokhoz való tartozás egész életünket végigkíséri. Elhanyagoló vagy következetlen szülői magatartás esetén azonban a magány és üresség érzése válhat ugyanilyen maghatározó élménnyé.

A családi kötődés alkotóelemei a – biztonság; mintaadás; érzelmi nyíltság

1.Biztonság

A család legfontosabb feladata, hogy tagjainak – elsősorban a kisgyerekeknek – feltétel nélküli gondoskodást és érzelmi biztonságot nyújtson.
A családtagok biztonságérzetét erősíti, ha:

• a szülők biztosítják gyermekeiket arról, hogy bármit is tesznek vagy mondanak mindig szeretni fogják őket,
• a családtagok érzelmeik megosztására és sebezhetőségük vállalására bátorítják egymást,
• a szülők magatartásuk és ígéreteik tekintetében következetesek, a gyerekek kiszámítható és biztonságos környezetben érzik magukat a családban,
• a családi beszélgetésekben elfogadott a harag és a szomorúság érzésének kifejezése,
• a testvérek közötti konfliktus esetén a szülők igyekeznek megérteni a probléma okát és csak aztán döntenek a további teendőkről,
• az érzelmi fájdalom kifejezésére a családtagok megértően és együttérzően reagálnak.

Sokan az érzelmi biztonság hiányosságát tapasztalták származási családjukban. E hiányok többféleképpen nyilvánulhatnak meg. Érzelmi visszahúzódásként, amikor a gyerekek azt tapasztalják, hogy szükségleteik és érzéseik kifejezése a szülő érzelmi eltávolodását váltja ki, vagy
érzelmi támadásként, amikor szükségleteik és érzelmeik feltárása, érzelmi vagy fizikai agressziót vált ki a szülőből. Mindkét reakció súlyosan károsítja a gyermek biztonságérzetét és önbizalmát.

2.Mintaadás

A jól kötődő család másik jellemzője, hogy a szülők mintát adnak az öröm, a bánat és a konfliktusok nyílt kifejezésére, s ezzel egyben a sebezhetőség vállalására. Ha a gyerekek tapasztalják, hogy szüleik fájdalmukat, veszteségeiket és kudarcaikat is megosztják velük, elfogadják, hogy ezek az érzések és szükségletek az élet természetes velejárói. A szülőknek természetesen mérlegelniük kell, hogy mit oszthatnak meg gyermekeikkel, mivel a gyermekek gyakran a szülők érzelmi szükségleteiért is felelősséget vállalnak és az már romboló rájuk nézve. A családi mintaadás hiányának gyakran az a következménye, hogy a gyerekek rossznak vagy gyengeségnek tekintik az érzéseiket, továbbá ha a szülők nem beszélnek a küzdelmeikről és az érzelmeikről, a gyerekek hajlamosak azt feltételezni, hogy nincsenek problémáik vagy, hogy ez a hozzáállás a megfelelő.

3.Érzelmi nyíltság

A kötődés harmadik összetevője az érzelmi nyíltság, azaz a szükségletek és a belső küzdelmek nyílt kifejezése a bizalom légkörében.
Az érzelmi megnyílásnak különböző szintjei:
1.szint: Felszínes ismeretség – felszínes csevegés sportról, időjárásról, hírekről és egyéb semleges témákról.
2.szint: A barátság kezdete – beszélgetés bizonyos eseményekről, híradás másokról személyes kommentárok nélkül.
3.szint: Barátság – vélemények és gondolatok megosztása bizonyos témákkal kapcsolatban, az érzések kifejezése nélkül.
4.szint: Mélyülő barátság – örömeinkkel, küzdelmeinkkel, félelmeinkkel kapcsolatos gondolataink megosztása.
5.szint: Mély intimitás – egymással kapcsolatos gondolataink és érzéseink megosztása, őszinte önfeltárás.

Az érzelmi közelség különböző szintjei különböző szükségleteket elégítenek ki, ezért szükségünk van mind az öt szinten működő kapcsolatokra. Jó ha vannak kellemes, alkalmi ismerőseink akikkel kapcsolódhatunk és lazíthatunk, ha azonban családunk sohasem foglalkozik az aktuális problémáknál mélyebben húzódó kérdésekkel, a lelkünk mélyén ürességet és elhagyatottságot érzünk. Az egészséges kötődést nélkülöző családokból kötődési nehézségekkel küzdő fiatalok kerülnek ki.
A helyes kötődés erősebbé válásával csökken a kapcsolatok száma. Rengeteg időt, sok közös élményt, jelentős befektetett munkát és szilárd elköteleződést igényel, hogy egy kapcsolat eljusson az intimitás ötödik szintjéig.
Mivel a család az a védett közeg amelyben kötődési mintáink kialakulnak, a származási családunkban töltött évek minősége nagymértékben meghatározza, hogy az intimitásnak mely szintje jellemzi későbbi, felnőtt kapcsolatainkat.

A kötődési hiányosságok tünetei

A kötődési hiányosságok jellegzetes tünetekben nyilvánulnak meg. Vizsgáljuk meg és tegyük fel magunknak a kérdést: e tünetek jellemzőek-e a jelenlegi, a származási családunkra vagy akár mindkettőre.

• A családtagok szinte minden idejüket külön töltik, olyankor is, amikor mindannyian otthon vannak.
• Amikor a családtagoknak vigasztalásra van szükségük, pótszerhez (ételhez, italhoz, droghoz) folyamodnak, hobbiba vagy munkába menekülnek.
• Az egymás iránti érdeklődés középpontjában a „mit teszel”, nem pedig a „hogy vagy” kérdése áll.
• A családtagok életében az egymással való kapcsolatokkal szemben előnyt élveznek a családon kívüli kapcsolatok.
  Az alábbi tünetek, melyek egyes családtagoknál jelenhetnek meg, szintén kötődési problémákra utalhatnak:
  • elszigeteltség
  • céltalanság
  • szerhasználat
  • felszínes kapcsolatok
  • depresszió
  • kényszeres tevékenységek vagy munkamánia
  • öngyilkossági gondolatok, önkárosító magatartás.

Leértékelés – félelem az intimitástól

A kötődés hiányából eredő magányt és ürességérzést a családtagok gyakran úgy próbálják meg enyhíteni, hogy az intimitást korlátozó gátakat alakítanak ki, amelyek csillapítják ugyan a fájdalmat, ám akadályozzák a problémák megoldását. Ezeknek a gátaknak a közös jellemzője a leértékelés, vagyis a közeli és szeretetteljes kapcsolatok iránti igény alábecsülése. Mindannyian különböző szükségeket szenvedő lényként jövünk a világra, és a születésünk pillanatától kezdve szeretetre vágyunk. Ha azt tapasztaljuk, hogy környezetünk újra és újra „megbüntet” minket szükségleteink miatt, és ha számunkra fontos személyek nem elégítik ki az igényeinket, a lelkünk mélyén úgy döntünk, hogy a legjobb hozzáállás a közömbösség és a fásultság. Hogy megvédjem magam, úgy kell élnem, hogy ne legyen szükségem másokra.
Ahhoz pedig, hogy így éljek, érzéketlenné kell válnom a saját szükségleteim iránt. A leértékelés azzal a személyes haszonnal jár, hogy megvéd minket a fájdalomtól, amelyet akkor érzünk, amikor nem kapjuk meg azt a gondoskodást és segítséget, amelyre szükségünk lenne. Nincs ennél kínzóbb érzelmi fájdalom.
A probléma azonban az, hogy ez az védelmi mechanizmus a börtönünkké válik, ugyanis szokásunkká rögzül, hogy elhúzódunk mindenkitől, aki bármit is tudna nyújtani nekünk, így elszigeteltségünk egyre fokozódik. A kapcsolatok iránti igény leértékelése mögött gyakran a kötődéstől való félelem áll. Az alábecsülés számos módját alkalmazzuk ha visszahúzódásunkat igazolni szeretnénk. Például: nincs szükségem senkire, jól megvagyok egyedül. Nem lehet az emberekben bízni. Stb.
Ez a irány viszont, amivel a jelenben ugyan jó néhány problémát elkerülhetünk, a későbbiekben sokkal súlyosabb nehézségnek adja meg az alapját, ugyanis időközben nem csak másoktól távolodunk el, hanem önmagunktól is.

Családfánk titkai H.Cloud, J.Townsend, D.Carden, E.Henslin / Harmat kiadó2012