Leegyszerűsítve a tudatszinteket három fő csoportba sorolhatjuk: tétlen; energikus; békés;
Ezek az állapotok, összefüggésben állnak a döntéshozási folyamattal.
Az első állapot: a tétlenség, amely az apátia, a bánat, és a félelem érzelmi szintjén tükröződik.
Ezek az érzelmi állapotok természetükből adódóan meggátolják, hogy az adott helyzet megoldására koncentráljunk. Teljesen leköt minket a saját gondolatainkra való összpontosítás, amelyek többnyire a „nem tudom”, „nem vagyok benne biztos”, „nem hiszem, hogy képes vagyok rá” tartományában mozognak. Ez a gondolatainkra irányuló megállás nélküli, ciklikusan visszatérő és hasztalan összpontosítás azzal jár, hogy átmenetileg képtelenek vagyunk észlelni a pillanatnyi szituációból adódó lehetőségek teljes tárházát.
Amíg ezek a negatív gondolatok jelen vannak, nehéz bármilyen döntést is meghozni. Néha elnapoljuk a döntést, amíg jobban nem érezzük magunkat. Máskor addig törjük a fejünket, amíg nem sikerül olyan elhatározásra jutnunk, amely szerintünk választ ad a kérdéseinkre, vagy gondoskodik a helyzet megoldásáról. Sajnos az ilyen döntésből nem következnek hosszú távon is fenntartható megoldások, mivel annak alapja egy érzelmi állapot, és amikor az érzelmi állapot megváltozik, vele együtt a döntést is meg kell változtatni. Ez belső bizonytalansághoz, kétértelműséghez és zavarodottsághoz vezet, miáltal még a körülöttünk lévők is elveszítik a belénk vetett bizalmukat. A számítógépes zsargon ezt úgy mondja, hogy „ahová szemét megy be, onnan szemét is jön ki”; a negatív érzelmi állapot a bemenő szemét, a döntésnek pedig, amely ebből az állapotból születik, szükségszerűen ugyanazt a szintet kell képviselnie.

A második állapot: az energikus, amely mögött húzódó érzelem a vágy, a harag, és a büszkeség.
Ezek az érzések a korábban tárgyalt alacsonyabb állapothoz képest már kevésbé zavarják az összpontosítást, mivel lehetségessé válik, hogy némi pozitív gondolat is beáramoljon és keveredjen a negatív érzésekkel. Ez a „törtetők „ szintje. Jóllehet megvalósítják a dolgokat, teljesítményük a pozitív és negatív gondolatok és elképzelések keveredésének következtében nem egyenletes. Könnyen megesik, hogy egy törtető egyént olyan negatív érzések ösztönöznek, mint az ambíció, a vágy vagy képességei bizonygatása, és ezért a tényleges döntési hozatal kényszeres vagy impulzív.
E tudatszinten jellemzően a személyes haszon a legfontosabb mozgatórugó. Ezért azután a meghozott döntések jó része tarthatatlan, mivel azok inkább a győztes – vesztes helyzeten alapulnak, mintsem a győztes – győztesen. Úgy hozhatnánk olyan döntést, amelynek során mindenki nyer, ha a helyzetben résztvevő összes érintett érzéseit és jólétét előtte számításba vennénk. A test energiaközpontjait leíró nyelvezetet segítségül hívva fogalmazhatunk úgy is, hogy ezen a szinten élő embereket a napfonatuk (harmadik csakra) motiválja. Ez azt jelenti, hogy a sikerre és a világi kiválóságra törekszenek. Ezek az emberek azonban énközpontúak, személyes indíttatások hajtják őket és keveset törődnek mások, vagy általában a világ jólétével. Mivel döntéseik főképp saját magukat hivatottak szolgálni, a sikerük a személyes gyarapodásra korlátozódik. A világ számára nyújtott jótétemény teljesen másodlagos, vagy csak öncélú, manipulatív, ezért az eredmények igencsak elmaradnak a valódi Nagyságtól.

A harmadik állapot: egyben legmagasabb szint a béke állapota, amely olyan érzéseken nyugszik, mint a bátorság, az elfogadás és a szeretett. Mivel ezek az érzések természetüknél fogva színtisztán pozitívak, és bárminemű nyugtalanságtól mentesek, lehetővé teszik, hogy tökéletesen a helyzetre összpontosítsunk, és megfigyeljük annak minden lényeges részletét. A belső béke következtében inspiráció útján olyan ötletek jutnak eszünkbe, amelyek megoldják a problémát. Ebben az állapotban az elme nem aggódik, zavartalanul kommunikál és összpontosít. A problémákra olyan megoldások érkeznek, amelyek kontextusában minden érintett fél nyer. Mivel mindenki jól jár, mindenki a feladatnak szenteli az energiáit, a sikeresen pedig egyformán osztoznak. Ez a hozzáállás nemritkán Valódi Nagysághoz vezet. Ezen a szinten feltételezzük, hogy amikor egy adott helyzetben minden érintett szükségletei kielégülnek, a saját szükségleteinkkel is ugyanez történik. A korlátoktól mentes, kreatív elme képes olyan megoldásokat találni, amelynek során mindenki nyer és senki sem veszít. Ha egy helyzetet megvizsgálva kijelentjük, hogy nem lehetséges olyan megoldást találni amellyel mindenki nyerne, azt intő jelnek kell vennünk, miszerint akad még bennünk olyan fel nem adott érzés, ami a lehető legtökéletesebb megoldás útjában áll.
Forrás: Dr. David R. Hawkins / Elengedés/ Filosz kiadó 2014