Kell nem kell?

Miért olyan fontos az önismeret?

Mert nem vagyunk tisztában azzal, hogy mi rejlik bennünk és kik is vagyunk valójában! Pusztán rész ismereteink és elképzeléseink vannak önmagunkról és a világról.
Tegyük csak fel magunknak a kérdést!

Ki vagyok én?

Nagyon sok fura választ hallottam már az évek során, mint pl.: Kiss István, egy rossz anya, egy tanár, egy senki, nem tudom, egy nagy vállalat vezetője, egy családfenntartó, egy érző lény, egy porszem, és még sorolhatnám…
Bár valószínű, hogy pontos nyelvi megfogalmazást nem vagyunk képesek adni erre, de talán nem is ez a legfontosabb, hanem, hogy az önmagunkkal való foglalatosság során, jobban megértsük a bennünk zajló folyamatokat és ezzel egyidejűleg mindenki mást is, mert igaz ugyan, hogy az önismeret egyéni belső munkát igényel, de érdekes módon leginkább csak kapcsolatok, élethelyzetek által lehetséges.

A hétköznapi életünk legtöbb nehézsége abból adódik, hogy nincs vagy alig van önismeretünk. Ezért hajlamosak vagyunk önmagunkat és másokat is, például csupán a különféle szerepekkel, viselkedés módokkal, reakciókkal, foglalkozással, anyagi helyzettel, végzettséggel, stb. azonosítani és ezek alapján értelmezni a világot és benne az embert.

Az önismeretnek különböző fokozatai vannak.
Vizsgálódhatunk csak

• személyiség szinten,
• de akár integrál szemlélettel is, amikor az énünket különböző rendszerekben elhelyezve figyeljük meg, nemcsak fizikai, hanem lelki és szellemi síkon is.

Területek ahol érdemes vizsgálódnunk

• Rendszerek és szerepek: minden esetben valamilyen rendszer „részei” vagyunk, ugyanakkor minden rendszeren belül, egyedi személyiséggel rendelkező „egészek” is. Készítsünk egy térképet arról, hogy milyen szerepeink vannak és ezekkel összefüggésben milyen kapcsolódásaink – gyerek, anya, nagyszülő, főnök, feleség, kollega, barát, szomszéd, stb.
  Vizsgáljuk meg, hogy dinamikailag a szerepeinknek megfelelő helyet töltjük e be, az adott rendszerben. Továbbá, hogy ” helyesek-e” a kötődéseink és a határainkat megfelelő módon képviseljük e?
  ( Kapcsolódó cikkek: A rendek; Tanuljunk (újra) kötődni; Tanuljunk meg határokat szabni)
• Gondolataink, érzéseink, tetteink: mi van azzal amit magunkról vagy éppen másról gondolunk? Ezek vajon a mi gondolataik, vagy csak olyan családi és társadalmi „hitrendszerek, programok, minták, címkézések, ítéletek”, amelyeket a magunkévá tettünk anélkül, hogy észrevettük volna? Ilyen módon vizsgálódjunk az érzéseink és tetteink esetében is. Az amit gondolunk magunkról, amit érzünk, teszünk ugyanaz akik valójában vagyunk? Oly sok tévedés fordul elő e tekintetben, és komoly veszélyei vannak, mert mindaz  amit felvállalunk akár a magánéletünkben akár a társadalmi életünkben könnyen  összedőlhet, ha nem a saját magunkról és képességeinkről kialakított egyértelmű és világos képre alapozzuk. A legtöbbször csak keserves élettapasztalatok árán jutunk el oda, hogy felismerjük eme dolog szükségességét.
• Tudatszintek: ez a terület azok számára válik lényegessé, akiknél a személységgel való „azonosulások” már nem annyira erőteljesek és késztetést éreznek arra, hogy meghaladják a „nem tudatosan” megalkotott világukat….

Természetesen ahhoz, hogy úgy érezzük helyünkön vagyunk az Életben, a kapcsolatainkban, sok-sok ismeretre van szükségünk, és az ezzel való foglalatosság egy életen át tart, mert hiszen folyamatosan változó rendszerek részei vagyunk és mi magunk is egy folyamatosan változó rendszer vagyunk, így az Énképünk időről időre változik, és mások is másképpen látnak.
Ha békében szeretnék lenni önmagunkkal, a Sorssal, és másokkal, akkor fontos, hogy tudatosítsuk mindezeket önmagunkban és szélesítsük a látómezőnket, ismeretekben és gyakorlatban is.