A védekező álláspont, amely egyszerre jelent önvédelmet és szembenállást, gátolja a kommunikációt. A védekező magatartás gyökerében fojtja el az egészséges kommunikációt, véget vet a párbeszédnek és éket ver a kapcsolatba. A viselkedésünket jelentősen meghatározza a védekezésünk formája és mértéke.
Mi lehet az oka annak, hogy sokszor akár túlzó módon reagálunk egy-egy megjegyzésre.
Többnyire az, hogy a megjegyzést fenyegetőnek érezzük önértékelésünkre nézve.
Sebezhető pontjaink, személyes történetünkben gyökereznek.
Múltbeli érzelmi tapasztalataink – különösen a szüleinkhez és más fontos személyekhez fűződő kora gyerekkori kapcsolataink – nagymértékben meghatározzák sebezhető pontjainkat, melyek többnyire szorosan kapcsolódnak önértékelésünkhöz és énképünkhöz.
A kommunikációnk útjában álló akadályt csak akkor tudjuk leküzdeni, ha megértjük védekező magatartásunk érzelmi gyökerét.

Tipikus védekezési reakciók: szóbeli visszavágás; visszahúzódás

Távolodjunk el a helyzettől és kérdezzük meg magunktól:
Miért kezdtem el olyan hevesen védekezni abban a helyzetben?
Mi történt velem gyerek, vagy kamasz koromban, aminek köze lehet a mostani reakciómhoz?

Mit tanulhatunk a védekezési reakciónkból?
A védekezést kiváltó érzések önismeretre tanítanak és ha őszintén foglalkozunk egymás védekező reakcióival, fejlődhetnek a kapcsolataink.

Feladat:

Összpontosítsunk a védekezést kiváltó helyzetre és válaszoljunk az alábbi kérdésekre!

• Mit éreztem amikor védekezően reagáltam?
  Megbántottságot, haragot, csalódottságot, szégyent?
• Milyen üzenetet közvetített számomra házastársam, gyerekem stb. megjegyzése?
  Nem vagyok elég jó? Nem vagyok fontos neki? Lényegtelen hogy mit gondolok?
• Mit üzent a válaszom a másik számára – amit mondtam, vagy ahogyan viselkedtem?
  Hogy nem irányíthat engem? Hogy nem tűröm, hogy így bánjon velem?
• Mit árult el a reakcióm saját magamról?
  Ez a terület az ahol vizsgáljuk a múltunkat! Magatartásunk olyasmit tárhat fel a múltunkból amit már talán réges – régen elfelejtettünk. Fény derülhet azokra az elvárásokra amelyeket magunkkal hoztunk az eredeti családból, – a jelenlegi kapcsolatunkba, házasságunkba – de soha nem osztottunk meg társunkkal. Ha egy kapcsolatban, már mindketten jobban megismertük egymás sebezhető pontjait és felismertük, hogy az ezekre adott védekezések az önértékeléssel vannak összefüggésben, akkor nagyobb indíttatást fogunk érezni arra, hogy úgy fejezzük ki magunkat és úgy viselkedjünk , hogy az ne jelentsen fenyegetést a másikra nézve. Amennyiben pedig mi küszködünk a saját védekezési reakciónkkal akkor elmondhatjuk a másiknak, hogy szerintünk a jövőben mi segíthetne a hasonló helyzetekben.

A védekezés feloldásának egy másik fontos alapelve, hogy követelőzés bármelyik formája helyett inkább kérjünk. Ha követelőzünk sokkal valószínűbb, hogy védekező reakciót váltunk ki a másikból, mintha megkérnénk valamire.
A védekezés érzése és a védekező mechanizmusok kialakulása természetes és szükségszerű folyamat az életünkben, hiszen ahogyan telik az életünk, számos olyan ismeretlen életeseménnyel találjuk szembe magunkat, amelyeket – ahhoz, hogy egészséges önértékelést tudjunk kialakítani és azt megtartani – fontos tompítanunk az életeseményeink hatásait.
Viszont a túlzó védekezés falakat emel körénk és a börtönünkké válik, megakadályozva a fejlődésünk lehetőségét, ami számos pszichés betegséget, kommunikációnk és így kapcsolataink torzulását vonja maga után.

Forrás: Gary Chapman Végre egy nyelvet beszélünk / Harmat kiadó