Nem a szerepeink vagyunk… sok esetben mégis hajlamosak vagyunk arra, hogy magunkat egy – egy szereppel azonosítsuk, esetleg más próbálja meg ezt tenni velünk, ami a későbbiekben mind az egyéni életünkben, mind a kapcsolatainkban komoly problémákhoz, torzulásokhoz és fájdalmakhoz vezetnek.

Szerepeink a családban: férj, feleség, anya, apa, testvér, gyerek, húg, báty, barátnő, barát, nagynéni, nagybácsi, keresztszülő, nagymama, nagypapa, vő, meny, anyós, após, stb. stb.

Ugyanakkor a szerepeink azok, amelyek az emberi kapcsolatainkban – családban, klánban vagy egyéb szervezetekben – jelentősen meghatároznak bennünket, formálnak, fejlődésre késztetnek és kijelölik a „helyünket”. Ahogyan telik az életünk, újabb és újabb szerepek társulnak a korábbiakhoz és ezekkel kezdenünk kell valamit.

Nem gondolom, hogy amikor egy új szereppel találkozunk azt azonnal tudnunk kell „jól csinálni”. Nemrégiben egy apuka kétségbeesetten mesélte, hogy már három éves a fia és még nem tud igazán mit kezdeni ezzel, mert nem érzi azt amit egy apának kellene!? Valószínűleg nem ő az egyetlen aki így érez, egy az életében megjelenő új szereppel kapcsolatban és attól, hogy azt várjuk el  a másiktól (vagy éppen magunktól), hogy azt érezze, amit kell vagy illik, na ezzel csak hátráltatjuk őt abban, hogy természetes módon alakuljanak ki nála az érzések és a kapcsolódás. Sok bűntudattól megkímélhetnénk magunkat és egymást, ha mernénk beszélni arról ami bennünk zajlik egy – egy új szerep „beléptekor”. Az is segíthetne, hogy ha azok akik már élik ezeket a szerepeket megosztanák a tapasztalataikat azokkal aki még csak előtt állnak, – mondjuk a férj, vagy az apa szerepnek, – hiszen ha csökken a bennünk rejlő ”nem vagyok alkalmas” szorongás, akkor máris könnyebbnek érezhetjük magunkat és nyitottabbá válunk az új szerepre és annak feladataira.

Természetesen vannak olyanok, akiknek kevésbé vannak efféle gondjaik, mert ”született” anyák vagy apák, vagy mert rendezett érzelmi háttérrel rendelkeznek, jó mintát és kommunikációs nyitottságot hoznak otthonról ezeket a témákat illetően, amelyek nagyban a segítségükre vannak az új élethelyzetben. De sokan komoly érzelmi sérüléssekkel megterhelve néznek egy új szerep elé, ami még akkor is komoly életkrízist jelent ha ők maguk vágytak rá, ők maguk hoztak erről döntést.

Ilyen pl. a házasságkötés, vagy egy gyermek születése. Bizony, bizony ezek olyan életkrízisek amelyekkel, amelyekről azt hinnénk ha mi akartuk akkor nem lehet gond. De új szerepek lépnek az életünkbe, és az életünk ezután már soha nem lesz olyan mint előtte… Ez a tudat az, ami a krízist okozhatja. Egy ideig vagy talán akár néhány évig is tűnhet úgy, hogy nem túl sok minden változott, ami persze csak azt jelenti, hogy az illető nagy erőkkel dolgozik azon, hogy fenntartsa a korábbi állapotok látszatát. De ez egyszer csak összeomlik és nem lehet elkerülni a szembenézést azokkal a dolgokkal amit az új szerep hozott.

Amikor belép egy új szerep az életünkbe, akkor az addigi állapot „status quo” ha akarjuk ha nem összeborul és egy káosz szakaszba kerülünk, ami leginkább érzelmi zűrzavar formájában mutatkozik. Jó lenne ezt tudni, tudatosítani azért, hogy türelmesebbek legyünk önmagunkhoz és egymáshoz, ugyanis ha nem tudatosítjuk magunkban a változást akkor ez az időszak még hosszabbra tolódhat ki és mivel nem láthatjuk előre, hogy mit vált ki belőlünk, milyen változásokat okoz bennünk egy új szerep, így komoly fájdalmakat és komoly ” rombolást idézhetünk elő ” akaratlanul is.

Ha nem bátorítjuk egymást arra, hogy beszélgessünk és ha nem teremtünk lehetőséget arra, hogy meghallgassuk, meghalljuk egymást anélkül, hogy megítélnénk azt amit a másik mond vagy amit érez ebben az új szereppel bővült élethelyzetében, akkor mondjuk az a férfi  aki „megkapta” az apuka szerepet, idővel elmagányosodik, kirekesztődik és bár igyekszik majd „megfelelően viselkedni”  mégis minden érintett megsínyli azt, hogy automatikusra vettük az életnek ezt a részét (is). Ha valaki még nem tette meg, hogy a szerepeit illetően megvizsgálja önmagát, akkor tegye meg. Nem késő még akkor sem, ha a listáján már akár a nagymama vagy nagyapa szerep is ott sorakozik… Aztán ossza meg a történetét azokkal akik még előtte állnak bizonyos életszerepeknek és meséljen arról, hogy ezek sok esetben bizony kicsit sem egyszerűek, probléma vagy fájdalom mentesek… és hogy szabad egy szerepet „nem azonnal jól csinálni”. Ugyanakkor feltétlenül fontos keresnünk a lehetőségeit annak, hogy fejlődhessünk az új szerepeinkben, hogy találjuk benne szép feladatokat és igazi örömöket is, mert egy – egy új szerep sosem csak a mi életünkről szól, hanem azokéról is akik közel állnak hozzánk, akikért felelősséggel tartozunk, és akiket szeretünk…