Kezdjük azzal, hogy vizsgáljuk meg, általában milyen a jellemző viselkedésünk az ellenségeinkkel szemben. Az ellenség szó alatt értem, most mindazokat, akik bántanak, sértegetnek bennünket, rivalizálnak velünk vagy egyéb módokon nehezítik az életünket. Lehet ez akár adott esetben egy (elvált) házastárs, egy gyermek, egy anyós, egy munkatárs, egy sértett ügyfél vagy egyszerűen csak egy szomszéd. Általában véve természetesen nem szoktunk jót kívánni ellenségeinknek. Ám ha hozzájuk hasonló módon közeledünk feléjük és mondjuk, megkeserítjük az életüket a szavainkkal vagy tetteinkkel, vajon miért kellene nekünk emiatt örülnünk? Ha jobban belegondolunk, találunk ennél szánalmasabb dolgot?

Az ember cipeli magával a neheztelést, viszálykodást és a rosszindulatot. Ha visszavágunk az ellenségünknek szóban vagy tettekben, vagy bosszút állunk valamilyen módon, akkor ezzel ördögi kör jön létre. Én visszavágok, ő ebbe nem nyugszik bele, ő is visszavág nekem, majd én újból neki, és így tovább. S a következmény mindkét fél szenved, sőt a környezetük is.Nos, a boldogságunk egyik legnagyobb akadálya a harag és annak árnyalatai, ami a nehezteléstől egészen a gyűlöletig tart. A tét óriási, ugyanakkor nem, vagy csak alig tudunk túllépni egy-egy elmérgesedett helyzeten. Talán megpróbáljuk az esetet vagy személyt figyelmen kívül hagyni, elmenekülni vagy valamilyen egyéb védekezési módot alkalmazunk, de akkor az Élet  újabb hasonló helyzeteket teremt, újabb de hasonló embereket sodor elénk.

Ha nem elégszünk meg csupán a védekezéssel, vagy támadással, akkor elkezdünk alternatív nézőpontokat keresni, és találhatunk is iránymutatást. Az egyik ilyen nézőpont, amelyet a dalai láma kínál ellenségeink szemléléséhez, olyan új perspektíva, amelynek forradalmi hatása lehet az emberi életre.

Azt mondja: valójában ellenségre szükség is van, hogy gyakorolni tudjuk a türelmet. Ellenséges cselekedet nélkül nem születik alkalom a tolerancia megnyilvánulására. Barátaink rendszerint nem teszik próbára a türelmünket, inkább az ellenségeink. Ebből a szempontból ellenségünket akár nagyszerű tanítónak is tekinthetjük, sőt tiszteletet érdemel, mivel értékes lehetőséget biztosít számunkra, hogy gyakoroljuk a türelmet. Ha az ember számára alkalom adódik a tolerancia gyakorlására, ezt hálával kell fogadnunk. Mint amikor az ember váratlanul kincsre lel, ugyanolyan boldogan és hálásan kell fogadnunk ellenségünket, amiért ilyen értékes alkalmat biztosított a számunkra.

Na persze erre azt mondhatjuk magunkban: Miért is kellene tisztelnem az ellenségemet vagy elismernem a segítségét, amikor neki esze ágába sem volt azért biztosítani számomra ezt az értékes alkalmat, hogy gyakorolhassam a türelmet? Nem csak hogy nem állt szándékában nekem segíteni, inkább szánt szándékkel kárt akart nekem okozni! Tehát helyénvaló, ha gyűlölöm, a tiszteletemet pedig végképp nem érdemli meg.

Valóigaz az „ellenségeink” nem tudatosan vannak a segítségünkre, de az már rajtunk áll, hogy hajlandóak vagyunk-e olyan nézőpontból vizsgálódni, amikor is az ellenségeink inkább a fejlődésünk mozgatórugói, amit ha jól ”használunk” akkor pozitív változásokat hozhatnak az életünkben. Az illető ugyanis egy állandó rossz érzésben (attraktor mezőben) tart bennünket, mintegy ösztönözve arra, hogy keressük a kiutat, jobb érzések irányába. És mire megtaláljuk a kiutat, az illető már nem is lesz ellenség.

Valószínű, hogy Jézus is valami ilyesmire utalt, amikor az tanította, hogy: Szeressétek ellenségeiteket, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek…. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok?

Fontos, hogy a szeretetnek itt, mint szentimentális érzésnek a megjelenése nemhogy nem elég, hanem egyenesen tévút. Hogy igazán tudjunk szeretni, ahhoz a bennünk lévő negativitást folyamatosan pozitívvá kell alakítani. (lásd lentebb: szeretet tudatszintje )

Vagyis valójában nem is a másik emberről, az ellenségről van itt szó, hanem saját magunkról. Önmagunkban kell valamit meghaladni, ami eddig rejtve volt és pont ez az „ellenség” az, aki felszínre hozza bennünk, mert már nekünk magunknak volt/van nagy szükségünk a változásra.

És most vegyük szemügyre az alábbi táblázatot. Nézzük meg, a tudatszintek és a boldogság közötti, összefüggést. Tagadhatatlan, hogy emberi világunkban az alacsony tudatszintek az uralkodóak és ehhez mérten sok a szenvedés. Ahhoz hogy kidolgozzuk magunkból a negativitást, „ valójában ellenségre szükség is van”.
Tehát szeressük ellenségeinket, mert szolgálatot tesznek nekünk… de ahhoz, hogy ennek valódi értéke legyen, a tanulást és az akarat fejlődést nekünk magunknak kell hozzátenni…

A tudatszintek és a boldogság mértéke közötti összefüggés

Forrás: A boldogság művészet /Őszentsége a Dalai Láma és Dr.Howard C. Cutler/ Trivium kiadó 2002

A tudatszintek meghaladása/Dr David R. Hawkins