A HIÁNYZÓ PUZZLE DARABKÁK…

Az elmúlt pár évben tucatnyi családállításon vettem részt képviselőként és persze nekem is volt saját állításom, amelyben kívülről rátekinthettem a saját helyzetemre.

Szerettem volna kiírni magamból és megosztani az emberekkel, hogy miért is hatékony ez a módszer és mennyi „hasznos következménye” van annak, ha „csak” képviselőként részt veszünk családállításokon.

Rengeteg felismerést adott nekem szinte minden „szerep”, amibe kerültem, és az évek alatt összegyűlt tapasztalatokat úgy gondoltam, hogy két részre bontva írom le.

Ez a cikk arról fog szólni, hogy a másokhoz való viszonyulásomban hogyan segített résztvevőként benne lenni az állításokban.

Miben segítettek nekem a „képviseleti szerepek” mások viszonylatában?

• Egy-egy szituációt „más bőrébe bújva” átélni teljesen más, mint azt kívülről nézni. Az adott helyzetben az érzések felismerése/átélése segített nekem abban, hogy ezek által sokkal jobban megértsek másokat, így sokkal empatikusabbá váltam.
  Igaz ez még a (halott) felmenőimet illetően is!
• Sikerült az is, hogy az ellenkező neműek szemével is láthassak/élhessek át szituációkat, így sokkal jobban megértem már őket is.

• Megtanultam kicsit „magasabbról” szemlélni élethelyzeteket, különböző családi rendszereket és azok működési mechanizmusait, hiszen ezek hozzásegítettek ahhoz, hogy összerakjak bizonyos puzzle darabkákat nem csak a saját életemet illetően, de mások életével kapcsolatban is.

• Megtanultam türelmesebbnek lenni mások felé, hiszen mindenki a saját fejlődési szakaszában tart, és én nem erőltethetek rá a másikra semmit (sem gondolatot, sem érzést, sem tevékenységet), amit nem akar.

• Megtanultam azt, hogy sokszor az emberek bántó szava vagy (akár agresszív) viselkedése felém valóban nem feltétlenül rólam szól, hanem róla, és rám csak kivetített valamit (ami esetleg belőle hiányzik stb.).
  Így már kevésbé félek is az ilyen emberektől és szituációktól. Hiszen az ilyen ember csak azt adja, amit ő a saját szintjén (abban a pillanatban) adni képes.

• Könnyebben tudok megbocsátani, szinte bárkinek.

• Megtanultam azt, hogy másokra lehetek jó hatással, de megváltoztatni őket nem tudom, csak az én hozzáállásomat feléjük.

• Gyorsabban rá tudok hangolódni az emberekre, így hamarabb szót tudok velük érteni vagy éppen tudni azt, hogy mikor jobb inkább csendben maradni.

• Sokkal alázatosabbá váltam az emberek felé.
  A felmenőim felé is, hiszen megtanultam, hogy ők bármit tettek/tesznek, ők a „Nagyok”, és én a „Kicsi”, és nem nőhetek túl rajtuk, hiszen az Életemet Tőlük kaptam.

• Rájöttem, hogy ha magamon segítek, akkor azzal (sokszor) másokon is segítek.

Bár még tudnám sorolni, de ha röviden összesítenem kellene, akkor azt mondanám, hogy (sokkal több ) empátiát, toleranciát és tiszteletet tanítottak nekem a családállításokban való részvételek.

A következő cikkben arról írok, hogy az önmagamhoz való viszonyulásom hogyan változott meg az állítások hatására.
( NIKÉ írása)