A HIÁNYZÓ PUZZLE DARABKÁK…

Az előző irományom arról szólt, hogy hogyan segített nekem a családállítás módszere a másokkal való hozzáállásomban/kapcsolatomban.

Ahogy ígértem, itt a folytatás.

Hogyan/miben segített nekem a családállítás önmagam viszonylatában?

  • Rájöttem arra, hogy a bennem lévő érzéseket meg kell tanulnom felismerni és megnevezni, hiszen ezek kulcsfontosságúak lehetnek abban, hogy jobban megértsem, illetve megismerjem Önmagamat (ami fontos a személyiség fejlődésében).
  • Megtanultam kívülről, objektíven látni önmagamat (úgymond „önmonitorozást” végezni magamon), hiszen így egy reálisabb képet tudok festeni magamról.
    Ez például azért jó, mert így rálátást kaptam azokra a „rossz” és „berögzött” reakciókra, amelyek az én megítélésemet negatív színben tüntet(het)ik fel. Most már tudok egy picit várni, és oly módon lereagálni helyzeteket, hogy azáltal én se tűnjek fel „rossz színben” és a másikat se bántsam meg.
  • Sokkal nyugodtabban kezelek minden problémás szituációt, hiszen tudom, hogy mindenkinek megvan a saját élettörténete, és hogy az illető nem véletlenül reagál vagy viselkedik úgy, ahogy….
  • Megtanultam nem beleavatkozni olyan dolgokba, amelyek nem tartoznak rám!
  • Megtanultam azt is, hogy a megoldás nem lehetek mindig én, hiszen „nem kell mindig tenni, elég csak lenni”, és a helyzet az én beleavatkozásom nélkül, más úton is megoldódhat. És meg is oldódik.
  • Megtanultam türelmesebbnek lenni önmagam felé, hiszen a bennem uralkodó káoszból csak lépésenként szabad/tudok/lehet kijönni.
  • Rádöbbentem arra, hogy a családi titkoknak milyen súlya van és milyen káros következményeket hordoznak a családi rendszerben.
  • Megtanultam azt, hogy egy (bennem lévő) érzés kirekesztése milyen súlyos károkat okozhat a lemenő ági rokonaim életében.
  • Megismerkedtem azzal a ténnyel, hogy valóban léteznek magzatkori emlékek és traumák, amelyek egy egész életre negatív hatással lehetnek.
  • Megtanultam azt, hogy a gyász fontos, és ha valakit tisztelettel nem gyászolunk meg, akkor azzal nem csak magunknak, de a körülöttünk élőknek is ártunk.
  • Megtanultam azt, hogy minden kimondott szónak és minden tettnek nyoma és következménye van az életemre.
  • Megtanultam sokkal finomabban és óvatosabban kifejezni magamat, és a saját érzéseimért felelősséget vállalni!
  • Egyre bátrabban tudom felvállalni önmagamat (hiszen tudom, hogy nem ártok vele senkinek, de ha mégis, az már nem az én problémám).
  • Megtanultam azt, hogy az én érzéseim/vágyaim/igényeim kifejezése igen is fontos, akkor is, ha nem azt a reakciót kapom cserébe, amit én várok.
  • Mások élethelyzeteiben részt venni végre elfogadtatta velem azt, hogy a Világon nem csak nekem vannak problémáim.
  • Erősödtek az intuícióim!
  • Ha egy kérdés foglalkoztat (önmagammal vagy másokkal kapcsolatban), sokkal hamarabb választ kapok rá, mint korábban (ami persze sokszor a probléma megoldását is magában hordozza).
  • Könnyebben megy az elengedés. Például, könnyebben elfogadom azt, hogy ha valakit nem érdeklek, és nem keres, akkor annak oka van. Nem számít mi, csak elfogadom a tényt és békésen elengedem azt.
  • Könnyebben elengedem a harag érzetét.
  • Kevésbé vagyok lenéző, pökhendi és mogorva.
  • Finomabbá és lágyabbá váltam (mert mindig kemény akartam lenni és annak látszani).
  • Úgy érzékelem, hogy az érzelmi intelligenciám is fejlődött.
  • Sokkal jobban/ pontosabban ki tudom fejezni magamat.
  • Sokkal elfogadóbbá váltam önmagam felé.
  • Úgy érzem, hogy elkezdtek leolvadni rólam az „álarcaim”.
  • Megtanultam elfogadni, hogy nem mindig történhet az, amit én szeretnék.
  • Elfogadtam egy magasabb Erő létét.
  • Sokkal kevésbé félek a Haláltól.

…és még ki tudja mi mindenben segített, amire még nem jöttem rá….

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy tökéletes vagyok, nem is leszek soha az (mert nem is szeretnék az lenni), hiszen mindig van hová fejlődni, de fontosnak tartottam megosztani ezeket az érzeteket. Sosem tudhatom, hogy kinek segítek vele.

Nagyon fontosnak tartom azt, hogy foglalkozzunk a lelki világunkkal és a tudatalattinkkal, hiszen azon kívül, hogy segítünk vele az önismeretben és a személyiség fejlődésében, szerintem egy érdekes „utazásnak” is a részesei lehetünk általa.

Amit pedig teszünk magunkért, az sosem felesleges, hiszen egyszer minden gyümölcs beérik…csak van, amihez több idő szükséges.
( NIKÉ írása )