Házastársként és szülőként igen nehéz mást nyújtanunk a családtagjainknak, mint amiben mi magunk is részesültünk saját családunkban. A családi minták és szabályok generációkon keresztül adódnak tovább, így a jellemünk és az élethez való hozzáállásunk is kísértetiesen hasonló lesz a szüleinkéhez, miközben szentül hisszük és állítjuk, hogy mi másként, jobban csináljuk.

A múlt arra való, hogy tanuljunk belőle.

De hogyan tanulhatnánk belőle, ha a „Ne beszélj! Ne érezz! Ne Bízz!” kollektív szabályok útját állják ennek. Az élethez való ilyen hozzáállással esélyünk sincs őszinte önvizsgálatra, így a hibák javítására sem. Ábrahám aki megtagadta feleségét Sárát a filiszteusok előtt (1Móz 20,1-18), valószínű sosem beszélt e tettéről fiának Izsáknak, az, később mégis ugyanezt (a mintát) elkövette saját feleségével, Rebekával szemben (Móz1 26,7-11).

Aki nem akar emlékezni a múltjára, arra ítéltetik, hogy újra élje azt.

Ha elkövetünk valamit, vagy ellenünk tesznek valamit és ezt mi besöpörjük a szőnyeg alá mintha mi sem történt volna, akkor az élet gondoskodni fog arról, hogy egészen addig ismétlődjön, míg fel nem ismerjük és javítunk, jobbítunk. Amit elődeink nem oldottak meg ránk marad, és amit mi magunk nem fejlődünk meg, azt az utódainkra hagyjuk feladatként. Ha másképpen nem, akkor a gyerekeink sorsában kell átélnünk a rendezetlen, nem megfejlődött dolgainkat, ami már sokkal fájdalmasabb.

Szabad a múltnak elmúlnia.

És végül, amikor elég időt adunk magunknak és másoknak, hogy kibeszéljük, átbeszéljük, megbeszéljük és tanuljunk a múlt történéseiből, akkor szabad annak „elmúlnia”. Vagyis hagyjuk abba a múlt felemlegetését, ugyanis ha folytonosan hánytorgatjuk, egymás szemére vetjük, vagy csak saját magunkat kínozzuk vele belső párbeszéd formájában, akkor mi magunk leszünk az akadályai annak, hogy a múlt betöltse szerepét. Az hogy kinek-kinek mennyi az elég idő, azt a kommunikációnk mennyisége és minősége nagyban meghatározza. Legyünk türelemmel egymáshoz, de fontos, hogy minden érintett saját maga is tisztában legyen e folyamat lényegével és valóban törekedjen arra, hogy a saját részét “megdolgozza ” ezügyben.