Időpont: Október 21-én 18.00órától (csütörtök)
Helye: Nyíregyháza Szabadág-tér 12b. 3em ajtó 23/ kapucsengő 23
Bejelentkezés
Telefonszám: 06 30/ 9-631-777
Email cím: ildikomagera@gmail.com
Fontos!!
A családfelállítás nem helyettesíti a pszichoterápiát.
A csoportban való részvétel feltétele, hogy a Résztvevő a jelentkezésével egyidejűleg vállalja önmagáért a felelősséget és ne szenvedjen pszichés betegségekben.
Szeretettel hívok Mindenkit…
Magera Ildikó

2.5 A lelkiismeret mint a kapcsolatok egyensúlyérzéke

Van tehát egy látható család és egy hozzátartozó láthatatlan energia mező, (morfogenetikus mező) ahol a rendek működnek, és amelyek oda-vissza hatnak egymásra.

De mi az, ami ezeket a rendeket, dinamikákat koordinálja, felügyeli?

A lelkiismeret!

Mi a lelkiismeret?

Először is belső érzék (Hellinger az egyensúlyérzékhez szokta hasonlítani), amely megmondja vagy érezteti velünk, hogy amit teszünk (vagy akár csak gondolunk) az rendben van-e vagy sem. Ha nincs rendben, akkor bűntudatunk van.

Ha rendben van, akkor pl. könnyűnek, jónak érezzük magunkat. /ártatlanság érzése/

De honnan tudjuk, hogy mi a helyes és mi a helytelen, mi van rendben és mi nincs?

A családunktól.

Attól a csoporttól, amelynek a mintája belénk vésődött. A magunkban hordozott törvénykönyv a családunktól származik. Mint minden törvénykönyv ez is nagyon-nagyon régi. Nemzedékről nemzedékre adódik tovább és minden nemzedék hozzátesz egy picit.

Így lesz egy picit mindig differenciáltabb és összetettebb, de lényegében megmarad annak, ami volt: a régi tapasztalatokból és azok továbbadásából kialakuló iránytűnek, amely megmondja, hogy mit tehetünk meg büntetlenül és mit nem.

Tulajdonképpen azt mutatja meg, hogy: Vajon odatartozom e még?”

A lelkiismeretnek tehát ebben az összefüggésben, nincs köze a jóhoz, az emberségességhez és semmilyen más jellegű magasabb erkölcshöz.

Lásd: különféle kultúrák, szokások, merénylők, stb.

Amit az ember a kötődéseiből eredően cselekszik, az néha nagyon rossz, de fogva tartja a kötődés. Viszont ezeket a rossz dolgokat, esetleg bűnöket jó lelkiismerettel teszi. Ilyenkor sok értéknormát megszeg, de ez biztosítja számára az „odatartozást”.

Nemcsak a csoport fenntartásához szükséges, hanem az egyén túléléséhez is, mivel a csoport, a család nélkül nem lennénk képesek élni.

Ha kizárnak elvesztünk: mondja a túlélésről szóló őstudás.

Bár manapság azt gondoljuk, hogy egyénenként is életben tudunk maradni, azért ha közelebbről megnézzük, akkor azt láthatjuk, hogy ugyanannyira függünk attól, amit mások tettek vagy tesznek, mint az ősidőkben. Csupán nem vagyunk annyira szorosan együtt, mint korábban.

A saját csoporthoz (családhoz) való kötődés tehát kétségkívül a túlélést szolgálja, méghozzá az emberiség és az egyén élettörténetében egyaránt.

Van viszont egy másik oldala is: elválaszt.

Amennyiben magához köt, úgy elválaszt másoktól.

Ha megmondja az egyik csoportban mit szabad és mit nem, akkor egyben ki is zár bizonyos dolgokat és viselkedésmódokat – ezzel pedig azokat az embereket is, akik a csoport által tiltott dolgokat megteszik. Előfordul, hogy még olyan gondolatokat és véleményeket is kizár, amelyek veszélyesnek tűnnek a csoport számára. Amennyiben a saját értékeket a többi fölé állítja, konfliktusokhoz és végső soron háborúhoz is vezethet. Nagyon fontos ennél a témánál megemlíteni a „hiedelemrendszert” mint fogalmat, amely(ek), ahogyan a nevében is benne van, bizonyos fajta hiedelmekre épül, ami mindig az adott család, csoport, kultúra stb. által elfogadott értékeken alapul. Ezek a hiedelmek erősebb hatással vannak az életünkre mint gondoljuk, hiszen még akkor tanuljuk meg, amikor nincs módunk arra, hogy megcáfoljuk őket, így nagyon erősen bevésődnek.

Az átélésük, megélésük által olyan megtapasztalásaink lesznek, amelyek mélyen „beülnek a fejünkbe” és mivel egyúttal védelmet is jelentenek (tehát semmiképpen nem csak negatív hatásuk van) a felnőtté válásunk során nagy erőre van szükségünk ahhoz, hogy ezeket nem elvetve, de meghaladva kilássunk ebből a „körből”.

Belső növekedés csak rossz lelkiismeret által jöhet létre! (B.Hellinger)

Aki mindig szeretné megőrizni a jó lelkiismeretét, vagyis csak a családi hitrendszerekhez igazodva akar élni, az gyermek marad. A növekedés a „jó lelkiismereten” túl van. Ugyanakkor azt is észre kellene végre vennünk, hogy a születésünkhöz kapott hitrendszerek, a rendek, a fejlődés, változás nem zárják ki egymást. Mindegyiknek helye van, mindegyikre szükségünk van, mert bennünket szolgálnak. Viszont nekünk magunknak kell észrevegyük, hogy melyik, mikor, hol és milyen arányban kerüljön előtérbe az életünkben.

2.5.1 Kétféle lelkiismeret

Van tehát egy személyes lelkiismeret, amelyet közvetlenül érzékelünk, és  van egy kollektív lelkiismeret, amely a rendeket felügyeli és számunkra nem érzékelhető.

Mi jellemzi ezeket?

1.Az egyéni lelkiismeret

– közvetlenül hat ránk azzal, hogy jó a kedvünk vagy szorongunk (pl. ha valamiért hazudunk)

– általában a velünk közvetlen kapcsolatban álló személyek (partnerünk, gyermekeink, testvéreink, barátaink) vonatkozásában működik

– felszíni lelkiismeretnek is nevezhetjük, s bár közvetlenül érezzük, mégis alá vanrendelve a csoport lelkiismeretnek és gyakran csorbul, ha összeütközésbe kerül vele.

2. A kollektív lelkiismeret

– rejtett és háttérbeli

– nem érezzük, csak a hatásairól ismerjük fel, hogy működik

– az egész csoport egyensúlyát szabályozza és érdekeit képviseli. Nem törődik vele,

hogy egy családból melyik személyt használja fel a rend újrateremtéséhez

– azokat a rendeket szolgálja, amelyek eleve adottak az ember számára

A személyes lelkiismeretet, az egyén a személyiség szintjén éli meg (ez érvényes a családra, csoportra is), ahol a polaritás összes formája jelen van. Itt merül fel az igazságosság kérdése is.

Az igazságosság érzete mindig a mi (illetve a családunk stb.) jó lelkiismeretünkből származik. Ezen a szinten az erkölcs ellentétben áll a szeretettel. A családfelállítás a Lélek szintjén történik, ahol megszűnik a különbségtétel. A jó és a rossz, a bűn és az ártatlanság, a helyes és a helytelen különválasztása, egyszóval a minősítés. Ezért olyan nehéz szembe néznünk vele. Mert el kell engednünk azt a kényszerképzetet, hogy mi jobbak, többek vagyunk másoknál és be kell látnunk, hogy minden másnak ugyanolyan létjogosultsága van létezni. Még akkor is ha az a mi értékeink szerint rossz, vagy éppen teljeséggel elfogadhatatlan.

A megfelelő érzékelés nem szeretetből, hanem ebből a belátásból fakad.

Ez a belátás hozza meg számunkra a Teljesség elfogadását, ami magában hordozza a különbözőségeket is.¹

Ha tehát a személyes lelkiismeret hatására, amely világra hozta a jó és a rossz közötti megkülönböztetést, valakit kizárnak, kiközösítenek vagy elfelejtenek, akkor ennek a kollektív lelkiismeretnek a hatására egy másik családtag fogja helyettesíteni a kirekesztettet, úgyszólván jóvátételként. Ez a kollektív lelkiismeret könyörtelen: Felhasznál, de mégis kudarccal, bukással bünteti a jogtalan igényeket. A gyermek szeretetből teszi ugyan mindezt, és a személyes lelkiismeret szempontjából ártatlan, ám a kollektív lelkiismeret szempontjából ez súlyos vétek és ennek megfelelő lesz a büntetés is.

Minden tragédia és családi dráma oka e kétféle lelkiismeret közötti ellentmondásban keresendő.²

A kollektív lelkiismeret tehát éppen úgy, mint a világot mozgató erő nem igazságos.

A kiegyenlítő igazságosságról szóló elképzeléseink egyébként is specifikusan emberi jellegűek, kozmikus princípiumnak tekinteni teljesen alaptalan.

Tehát munkál bennünk egy számunkra nem tudatos lelkiismeret, amely nemzedékeken át összeköt bennünket az elődeinkkel.

Nem csak azokkal, akiket ismerünk, akikről tudunk, hanem gyakran azokkal az ősökkel is akiknek életéről vagy akár a létezéséről egyáltalán semmilyen információnk sincs. Azért szenvedünk, mert ők szenvedtek, megbetegszünk, mert ők betegek voltak stb. és közben fogalmunk sincs, hogy mindezt azért tesszük, mert kötődünk hozzájuk. Ha azonban látnánk őket és mindenkinek, aki előttünk járt megadnánk a tiszteletet, akkor a saját valóságunkként fogadnánk el őket.

Hagynánk, hogy hassanak ránk és kötődnénk hozzájuk, de anélkül, hogy ezzel gúzsba kötnének bennünket, megadva magunknak a lehetőséget a saját életünk beteljesítésére. Felhasználva mindazt az erőt, amihez a messze nyúló generációk személyeire és az ő történéseikre való igent mondással juthatunk hozzá.